Közeledünk a kezdő tréningek végéhez.
Lassan a fegyverkezelési rutinunk már elégséges lesz a biztonságos továbblépéshez, de még van pár gyakorlat, amivel biztosabbá tehetjük magunknak, hogy a haladó tréningeken is eredményesek lehessünk.
Ez itt most nem mindenkinek fog tetszeni, pedig hatékony edzésmódszer!
A lövések előtt tegyünk a csuklónkra súlyokat! Szinte bármelyik sport boltban kaphatóak, pár ezer forintért csukló súlyok. A kezenkénti 30-50 deka plusz súly már hatékony, kellő módszer esetén!
Tárazzunk 10 lőszert és 7 méter távolságból adjuk le a lövéseket a már jól megszokott A/4-es fehér lapra úgy, hogy a csuklóinkon legyen az említett csukló súly. Magunk elé helyezzük le az óránkat és állítsuk stopper funkcióra, majd az órát is figyelve nyújtsuk ki a kezünket a célpontra és percenként adjunk le 1 lövést a célra, de közben a karjainkat folyamatosan tartsuk a célponton, ne húzzuk vissza, ne pihentessük! A lapra rajzoljunk egy 10 centis kört és igyekezzünk a lövéseinket a körön belül tartani. Ez egy elég undorító gyakorlat, és nem igen szokták szeretni a lövészek, be kell valljam én is utálom, viszont a gyakorlást követően az lesz eredmény, hogy az alapból közel 1 kilós fegyver célponton tartása akár 30-50 lövés esetén sem fogja a lövészt fizikálisan meggyötörni. E miatt sokkal pontosabban és tempósabban fogja tudni leadni a lövéseit!
Egy edzésen csak egy ilyen fizikai gyakorlatot hajtsunk végre csukló súllyal! A túlzásba vitt erőltetés csak a karokat, vállakat teszi tönkre, plusz eredményt nem fog jelenteni.
A további 90 lövést teszt formájában adjuk le.
Emlékszünk még amikor a lövéseket időkorlát nélkül adtuk le, de mértük a végrehajtás idejét? Tegyük most is ezt! Adjunk le 5 lövést 10 méter távolságból egy A/4-es fehér lapra. A lapra rajzoljunk vastag filctollal egy 15 centis kört és időkorlát nélkül adjuk le rá a lövéseket folyamatosan. Ez az első 5 lövés ideje legyen az alap idő, ezt követően a maradék lőszerünket ötösével tárazva lőjük a körre és igyekezzünk a végrehajtási időkből lefaragni! Ha az alap időt minimum a felére tudjuk csökkenteni, akkor bizony elég jól tréningeztünk eddig és hamarosan a haladó csoportban lehetünk!