Többen kérdezték egymástól függetlenül, hogy én magam hogy tréningezem? Ez több dologtól is függ, de alapvetően figyelembe kell vennem, hogy én a fegyvereimet nem sport céllal tartom illetve használom, így a sport célú szabályzók, verseny szabályok rám illetve a hozzám hasonló felhasználókra nem teljesen alkalmazhatóak. Több verseny szabály, elvárás, értékelés akad, ami a pályán jó szolgálatot tesz, viszont egy utcai konfrontáció során, még ha győztesen kerülnénk is ki belőle, gyakorlatilag jogi problémák tömegét zúdítaná ránk. Ezért van az, hogy külön kell tudni választani a verseny és munka felkészüléseket. Sok közös vonás van egyébként a két dolog között, de még is alapjaiban más. A versenyző az eredményekért sok mindent bevállalhat, és gyakorlatilag a biztonsági szabályok szabhatnak határt a kreativitásnak, a törvény végrehajtó a biztonsági szabályzók mellett a jog útvesztőit is kerülgetni kényszerül, és a legnagyobb problémáról, a " lőni vagy nem lőni " hezitációról még nem is beszéltünk. Amikor egy törvény végrehajtó edzés programot tervez, vagy hajt végre, jól kiforrott, több feltételnek megfelelő tréninget kéne válasszon. Európában ez még viszonylag gyerekcipőben jár, de már vannak jelek amik arra utalnak, hogy talán valami változni fog ezen a téren, de addig maradnak a versenyek, ahol a résztvevő igazodik a versenyszabályokhoz és eredményt produkál, vagy tarja magát a túlélési technikákhoz, és jól megválasztja a célpontjait és pontosan helyezi a lövéseit, amivel időt veszít, és esetleg helyezést is. Egy dolgot nem szabad elfelejteni! A beidegződés nagy úr, ha baj van, azok a reflexek lépnek működésbe amiket beégettünk az agyba és izom memóriába ... A többi a szerencsén és a jogászokon fog múlni ...