Köszöntöm kedves látogató a Sportlövészet témakörben!
Ebben a szekcióban a sportlövészettel, extrém lövészettel, IPSC illetve IDPA lövészettel foglalkozunk. Videókat elemzünk, ahol a versenyzők versenyfeladatokat hajtanak végre maroklőfegyverekkel és igyekszünk a mozdulataikból, végrehajtásaikból tanulságokat levonni és hasznosítani mindazokat a saját tudásunk csiszolása érdekében! Sok esetben tapasztaltam, hogy egy-egy végrehajtás megtekintését követően az elemzések olyan mozdulatokra illetve taktikákra világítanak rá, amivel a versenyző anélkül fejlődhet, hogy anyagiakat kellene ráfordítania!
A lövész sport drága sport. Ha lehet, csak arra adjunk ki pénzt, amire mindenképpen muszáj! Már a TWITTEREN is találkozhatunk!
Először is, Boldog új évet a csatorna nézőinek! Elérkezett a 2018 - as év, fogadalmakkal, ígéretekkel. Ezzel az anyaggal azoknak szeretnék picit segíteni, akik megfogadták, hogy idén belevágnak a lövészeti edzésekbe. Ahhoz viszont, hogy egy hatékony edzés programot lehessen tervezni, kell egy tesztsor, amivel jól be lehet lőni, az aktuális képességeket, hiányosságokat! Ez az anyag, 5 lő feladatot mutat be, amelyek egymásra épülnek és segítik a lövészt az aktuális képességek be pozicionálásához. Mind a lőszer igény , mind a cél anyag igény, azt gondolom a kezelhető kategóriában van, így nem is marad más, szimplán belevágni! Akik nekifutnak, azoknak jó edzést és sok sikert.
Sajnálatosan egy nagyobb kihagyás történt az oldalon, mivel a munkám nagyon leterhelt, de azért igyekeztem a kéréseket nyomon követni, és a kapcsolatot tartani az oldal nézőivel. Több kérés érkezett, hogy lenne-e mód a fegyvereket közelebbről bemutatni működés közben, picit belassítva, hogy az egyébként nagyon gyorsan lezajló eseményeket jobban szemügyre lehessen venni! A kérésnek igyekeztem eleget tenni, és összeszedtem pár fegyvert, aminek a működését igyekszem lassítással jobban szemléltetni. A Sig Sauer P 320 a pisztoly kategóriában, egy amerikai 0.22 - es a " játszós " kategóriában, egy 38 Spec kaliberű alsó kulcsos puska a " western " kedvelőknek, illetve egy VZ 58 - as karabély a " kommandózós " kategóriából, egy Remington 870 - es a " pumpálós " puska kategóriából, és egy HIÚZ 50 BMG, a " falbontó " kategóriából kerül bemutatásra. Jó szórakozást!
Ha egy lövész idő szűkében van, a lőtéren is csak egy talpalatnyi terület jut neki, a célanyagok is hiányosak, mögötte meg már topognak a következő edzeni vágyók, elég nehéz neki színvonalas, gyors és hatékony edzést összehoznia. Ez a videó egy gyors és kimondottan hatékony edzésprogramot mutat be, ahol a lövésznek elég ha 4 méter áll rendelkezésére, elég ha pár fehér papírt elő tud kaparni, és azokra elég pár találat ragasztó. A szisztéma a pontos lövésekre, és az ahhoz kapcsolódó fontos momentumokra van kihegyezve. 50 lövéssel olyan fáradtsági fokot érhet el a lövész, mintha 200 lövést adott volna le. Hosszú évek alatt megtanultam, hogy nem a leadott lövések darabszáma lesz a meghatározó, hanem, hogy a leadott lövésekre mennyire volt képes figyelni a lövész!
Nem gondoltam volna, hogy a 100 méteres pisztoly lövések, illetve az arra való felkészülés ekkora érdeklődésre tart majd számot. Az sejtettem, hogy lesz pár " elvetemült " aki lát benne fantáziát, de, hogy ennyien, ez meglepett. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy gyorsan le is forgatom a 2. részt, ahol már a konkrét 100 méteres célra kell lőni. Igyekeztem szisztematikusan összeállítani az edzés tervet, de azt mindenképpen szem előtt kell tartania a lövésznek, hogy bárhogyan is edzi magát, az elsütő billentyű tökéletes kezelésének kérdésén, nem lendülhet tova hanyag eleganciával! 100 méteren egy paraszt hajszál eltérés is, már métereket jelent! Az anyag első részében mutatott, közeli célpontokra leadott lövések ha nincsenek meg, akkor addig viszont belevágni a 100 méteres lövésekbe nem ajánlott, és azt gondolom felesleges! Ezt mindenki tartsa szem előtt, a problémák elkerülése végett! Jó gyakorlást mindenkinek!