Köszöntöm kedves látogató a Sportlövészet témakörben!
Ebben a szekcióban a sportlövészettel, extrém lövészettel, IPSC illetve IDPA lövészettel foglalkozunk. Videókat elemzünk, ahol a versenyzők versenyfeladatokat hajtanak végre maroklőfegyverekkel és igyekszünk a mozdulataikból, végrehajtásaikból tanulságokat levonni és hasznosítani mindazokat a saját tudásunk csiszolása érdekében! Sok esetben tapasztaltam, hogy egy-egy végrehajtás megtekintését követően az elemzések olyan mozdulatokra illetve taktikákra világítanak rá, amivel a versenyző anélkül fejlődhet, hogy anyagiakat kellene ráfordítania!
A lövész sport drága sport. Ha lehet, csak arra adjunk ki pénzt, amire mindenképpen muszáj! Már a TWITTEREN is találkozhatunk!
Ma egy olyan kérdéssel foglalkozunk, amit néhányan szeretnek kicsit túl misztifikálni. A fémekre lövést sokan úgy említik, mint egy olyan tevékenységet amit csak a kiválasztottak tudnak megcsinálni eredményesen. Ha jobban megvizsgáljuk, mi is kell az eredményes fémre lövéshez, akkor azt kell látnunk, hogy semmi olyan ami egyébként ne kéne, egy sima célba lövéshez. A sebesség az ami jól elválasztaja a hagyományos pontlövészetet a fém lövészettől. A gyakorlati kivitelezésénél viszont ugyan úgy vissza köszön, a fegyver helyes megfogása, töltése, célra emelése, célkép rendezése és az elsütés! Viszont ha a megfelelő helyeken gyorsítunk a mozdulatokon akkor félelmetesen fel tudjuk gyorsítani a lövést, illetve le tudjuk csökkenteni a hozzá szükséges időt! Nem varázslás ez, még ha vannak is akik ezt szeretnék velünk elhitetni, egyszerűen egy simán jól átgondolt és kivitelezett mozgás sorozat, aminek a végén egy normális elsütés van, amit gyakorlatilag bárki el tud sajátítani bizonyos fokig, természetesen a lehetőségeitől és alap tehetségétől függően. Ha szem előtt tartjuk a legfontosabb szabályt - e téren, ami emígyen szól " CSAK OTT PRÓBÁLJ MEG IDŐT LOPNI A LÖVÉSHEZ, AHOL AZT BÜNTETLENÜL MEGTEHETED " akkor egész szép eredményeket érhetünk el!
Sok kérdést kapok a tréningek hosszát illetve a tematikáját illetően. Azt kell mondjam, hogy a " sablonos " edzések ideig óráig működőképesek lehetnek, fejlődhet is tőle a lövész, viszont egy bizonyos szint felett konkrétan a lövészre kell szabni a tréninget, akkor lehet csak eredménye. Mennyi lőszert használjunk egy - egy edzésre? 100 - 150 lőszernél többet egy átlagos lövész nem tud felhasználni érdemben, úgy, hogy a kellő információ értéket " ki tudja szedni " belőle! Lehetnek ugyan kiugró teljesítmények, amikor 5 - 600 lövés is elmehet, akár hatékonyan is, de nem ez a jellemző. Közel 3 hét kihagyás után kézbe vettem a fegyvert és igyekeztem megfigyelni, hogy ennyi kihagyás okoz - e valami fennakadást?
2014. augusztus 25 - én egy új korszak kezdődött az életemben. 21 év után lecseréltem a Glock pisztolyomat egy szinte teljesen új modellre, a Sig Sauer P 320 - as típusra. Úgy döntöttem a váltás mellet, hogy a kezemben sem volt addig az említett Sig Sauer, de a gyátró termékeinek minőségét ismerve megelőlegeztem a bizalmat a típusnak. Amikor az első fotót megláttam a fegyverről, már tudtam, hogy a külső megjelenése hibátlan, de a sok éves fegyveres tapasztalat azt mondatta velem, hogy várjuk meg azért az első lövéseket, mert ugye a puding próbája az evés. Az első lövésekre rákészültem, és 150 lőszerrel felvértezve kezdtem a próbát. A " szárazolást " követően a beallítását teszteltem, illetve, hogy én magam mit tudok kihozni belőle. 8 méterről az első 15 lövés gyakorlatilag 1 lukon ment át a céllapon. Innentől beindult a folyamat, amit 85.000 lövés követett 2017. március 23 - ig. Gyakorlatilag egy elnyűhetetlen fegyverrel találkoztam, ami nagyon hozzám nőtt, és igen sajnáltam, amikor vissza kellett adnom. Az azért enyhített a bánaton, hogy egy ugyan ilyen Sig Sauer P 320 - as modellt kaptam helyette. Mostantól már sokkal kevesebb lövés fog kimenni az utódból, mert ugye ehhez már nincs " teszt lőszer ", de azt gondolom, hogy az új darab is hűen fog vigyázni rám, és sok szép lövést hoz majd az idők folyamán.
Az anyag kivételesen nem fegyverről, illetve lövésről szól, de speciel van benne az is :-) Ez a kis csuklóra szerelhető lámpa, nem feltétlenül az óriási fényerejéről hiresülhet el, de határozottan jól lehet használni, ha éppen szükség van rá, mi több, mivel a csuklóra rögzíthető, mindig kéznél van. Azok a felhasználók akik a munkájuk során sok időt töltenek sötétben, rendőrök, katonák, mentősök, stb ... adott helyzetben hasznát vehetik egy ilyen kis kütyünek. Kipróbáltam teljes sötétségben, és azt kell mondjam, hogy egész használható. Az ára pár ezer forint, de a sgítség amit adhat, adott esetben sokat érhet. Kis helyen elfér, tölteni egész jól lehet, és jelzi a még hátralévő felhasználási időt, így kontrollálni lehet az élettartamát. Beépített óra is van benne, ami szintén van amikor, jól jöhet.